Üdvözli Önt a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulat!

Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás
Szervezeti és Működési Szabályzata

A Tatabányai kistérség társult önkormányzatai a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény előírásaira figyelemmel, a helyi önkormányzatokról szóló – többször módosított – 1990. évi LXV. törvény 41. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – 2005. április 20. napjával létrehozzák a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulást abból a célból, hogy a kistérség lakói az önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzá, és az önkormányzatok e társulás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb színtű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján társulási megállapodást kötnek, amelyek szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat a társulási tanács az alábbiak szerint állapítja meg:

I.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1.1. A Társulás neve: Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás (továbbiakban: Társulás).

1.2. A Társulás székhelye: 2800 Tatabánya, Fő tér 6.

A Társulás tagjai és azok székhelye:

  • Gyermely Község Önkormányzata (2821 Gyermely, Petőfi tér 1.)
  • Héreg Község Önkormányzata (2832 Héreg, Fő u. 84.)
  • Környe Község Önkormányzata (2851 Környe, Alkotmány u. 2.)
  • Szárliget Község Önkormányzata (2067 Szárliget, István u. 49.)
  • Szomor Község Önkormányzata (2822 Szomor, Vörösmarty u. 3.)
  • Tarján Község Önkormányzat (2831 Tarján, Rákóczi F. u. 39.)
  • Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (2800 Tatabánya, Fő tér 6.)
  • Várgesztes Kisebbségi Település Önkormányzata (2824 Várgesztes, Arany J. u. 69.)
  • Vértessomló Kisebbségi Település Önkormányzata (2823 Vértessomló, Rákóczi u. 63.)
  • Vértesszőlős Község Önkormányzata (2837 Vértesszőlős, Tanács u. 59.)

A Társulás tagnyilvántartását az 1. számú melléklet tartalmazza.

1.3. A Társulás működési területe: az 1. számú mellékletben szereplő települési önkormányzatok közigazgatási területe.

1.4. A Társulás bélyegzője: Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás felirattal ellátott körbélyegző, melynek közepén a TTT rövidítés olvasható.

1.5. A Társulás önálló jogi személyként működik.

1.6. A Társulás képviseletét a Társulás elnöke, akadályoztatása esetén elnökhelyettese látja el.

II.

A TÁRSULÁS CÉLJA ÉS FELADATA

2.1. A Társulásban résztvevő önkormányzatok képviselő-testületei a közös céloknak megfelelő hatékony és eredményes tevékenység érdekében jelen megállapodásban rögzített eljárásban és módon szervezik és oldják meg, hangolják össze a települési önkormányzatok alábbi feladatait, (hatásköreit):

a. oktatás és nevelés;

b. közművelődési, közgyűjteményi tevékenység;

c. sport;

d. egészségügyi és szociális ellátás;

e. gyermek-és ifjúságvédelem;

f. területfejlesztés;

g. igazgatási feladatok (építésügyi, honvédelmi hatósági, szabálysértési hatósági, belső ellenőrzési).

2.2. A Társulás az 2.1 pontban meghatározott feladatellátása során

  • szakmai és komplex program előkészítő,
  • javaslattevő,
  • programmenedzselő,
  • koordináló,
  • döntést hozó, a döntések végrehajtását figyelemmel kísérő és végrehajtó tevékenységet folytat.

2.3. A Társulás részletes feladatait a Társulási megállapodás tartalmazza.

III.

A TÁRSULÁS SZERVEI

3.1. A Társulás szervei:

  • Társulási Tanács,
  • Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság
  • Eseti Munkabizottság
  • Társulási mikro bizottság
  • a Társulás munkaszervezete.

A Társulás tisztségviselői:

  • Elnök
  • Elnökhelyettesek
  • Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság Elnöke
  • Munkaszervezet vezetője

3.2. A Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa egyben a Kistérségi Területfejlesztési Tanács szerveként is működik. A Kistérségi Területfejlesztési Tanács működésére a területfejlesztési törvényben foglaltakat alkalmazza.

IV.

A TÁRSULÁSI SZERVEK MŰKÖDÉSE

1.

A Társulási Tanács ülései

4.1.1. A Tanács a Társulás döntést hozó szerve.

4.1.2. A Társulás feladatai és hatáskörei a Tanácsot illetik meg. A Tanács feladatai és hatáskörei a társulás egyéb szerveire nem ruházhatók át.

4.1.3. A Tanács tagjai a társult önkormányzatok mindenkori polgármesterei. (Akadályoztatása esetén a polgármestert az alpolgármester helyettesíti, mindkettőjük akadályoztatása esetén meghatalmazással, képviselettel az adott település képviselő-testületének tagját lehet megbízni. A meghatalmazás teljes körű, és részleges körű is lehet.)

4.1.4. A Társulási Tanács üléseit évente minimum 4-szer, negyedévente, a Társulási Tanács által meghatározott időpontban tartja.

4.1.5. A Tanács ülésére minden tagot meg kell hívni.

4.1.6. A Társulási Tanács ülésének összehívását írásban kezdeményezheti bármely tag a napirend megjelölésével, s az elnök azt köteles összehívni.

4.1.7. Az elnök köteles a Társulási Tanács ülését összehívni a Közép-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltség vezetője kezdeményezésére. Az elnök a 4.6., 4.7. pontokban meghatározott esetekben legkésőbb 5 napon belül köteles a Tanácsot összehívni.

4.1.8. A Tanács ülése nyilvános, de a Tanács köteles alkalmazni a helyi önkormányzatokról szóló – módosított – 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel a 15. § (1) bekezdésében meghatározott minősített többségre, valamint a 12. § (4) bekezdésében rögzített zárt ülés tartására vonatkozó szabályokat.

4.1.9. A Tanács akkor határozatképes, ha a többségének megfelelő szavazatszámot képviselő tagok az ülésen jelen vannak.

4.1.10. Ha a Tanács határozatképtelen, a Tanácsülést 30 napon belül ismét össze kell hívni.

4.1.11. A Társulási Tanács, mint Kistérségi Területfejlesztési Tanács a rá vonatkozó külön jogszabályban foglaltak szerint tartja üléseit, és hozza döntéseit, a külön jogszabályban foglaltak szerint elkészített szabályzata alapján.

2.

A Társulási Tanács ülésének napirendje

4.2.1. A Társulási Tanács ülésének napirendjére és a tárgyalás sorrendjére a levezető elnök tesz javaslatot, melynek alapján a napirendet a Tanács állapítja meg. A napirendi pontokat a Tanács az általa elfogadott sorrend szerint tárgyalja.

4.2.2. A munkatervben nem szereplő javaslatok megtárgyalásáról, napirend elhagyásáról a Tanács vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel dönt.

4.2.3. A napirend elfogadása után annak visszavonására csak a Tanács egyszerű szótöbbséggel – legkésőbb a határozathozatalig – hozott döntése alapján van lehetőség.

4.2.4. A napirend elhalasztását bármely tag indítványozhatja, amelyről a Tanács – az elhalasztás indokolását követően – vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel határoz, egyidejűleg az elnök javaslatára meghatározza a napirend tárgyalásának új időpontját.

3.

A Társulási Tanács ülésének vezetése

4.3.1. A Társulási Tanács üléseit az elnök, távolléte és akadályoztatása esetén az őt helyettesítő elnökhelyettes vezeti le. A határozatképességet a tagnyilvántartásba bejegyzett szavazati jog és mértéke, valamint a jelenléti ív alapján kell megállapítani. Ha a társulásnak olyan tagja is van, aki nem minden feladatra társult, akkor a határozatképességet tárgyalt feladatonként kell megállapítani.

4.3.2. A Társulási Tanács üléseiről az önkormányzati törvény képviselő-testületi üléseinek jegyzőkönyveire vonatkozó szabályok szerinti jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet az elnök, az egyik elnökhelyettes és a munkaszervezet vezetője írja alá. A jegyzőkönyvet Tatabánya Megyei Jogú Város Jegyzője, az ülést követő 15 napon belül megküldi a Közép-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének.

4.

Sürgősségi indítvány

4.4.1. Soron kívüli ülés összehívását is kezdeményezhetik a Társulási Tanács tagjai. Az erre vonatkozó indítványt – a javasolt napirendi pont, valamint a rendkívüli ülés összehívásának indokaival – a társulás elnökének kell írásban előterjeszteni.

4.4.2. A soron kívüli ülés időpontját az elnök az indítvány benyújtásától számított 15 napon belül köteles kitűzni. A meghívót ebben az esetben legalább 5 nappal előbb kézbesíteni kell.

4.4.3. Sürgős, halasztást nem tűrő esetben a meghívó az ülés előtt 24 órával is küldhető. Ehhez bármilyen értesítési mód igénybe vehető, el lehet tekinteni az írásbeliségtől, de a sürgősség okát közölni kell.

5.

A Társulási  Tanács üléseinek meghívója, az előterjesztés és a jegyzőkönyv tartalmi követelményei

A meghívó

4.5.1. A Társulási Tanács ülésének meghívóját az ülés előtt legalább 5 nappal korábban meg kell küldeni a tagoknak és a tanácskozási joggal meghívottaknak.

4.5.2. A meghívó tartalmazza:

  • az ülés helyét, időpontját,
  • a napirendi pontokat és az előterjesztő nevét,
  • az írásos előterjesztéseket.

4.5.3. A Társulási Tanács ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni:

  • a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács elnökét,
  • a közép-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltség vezetőjét,
  • a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatóságának vezetőjét,
  • a tárgyalt téma szakértőit,
  • a társadalmi szervezetek fóruma által delegált, a civil szervezetek egy képviselőjét,
  • az érintett önkormányzati intézmények vezetőit,
  • az iparosok és kiskereskedők országos szakmai érdekvédelmi szervezeteinek egy kistérségi illetékességű képviselőjét,
  • a gazdasági kamaráknak a kistérségben működő egy-egy képviselőjét
  • a megyei munkaügyi tanácsba delegálási joggal rendelkező munkaadói és munkavállalói szervezetek egy-egy kistérségi illetékességű képviselőjét
  • területi, települési kisebbségi önkormányzatok elnökeit, abban az esetben, ha a Tanács döntése közvetlenül érinti a meghívottakat

Az előterjesztés

4.5.4. Előterjesztésnek minősül az ülés napirendjei közé felvett határozat-tervezet, irányelv, ajánlás, beszámoló, tájékoztató.

4.5.5. A tanács ülésére az előterjesztés írásban vagy szóban nyújtható be. A határozati javaslatot, akkor is írásban kell benyújtani, ha az előterjesztésre szóban került sor. Halaszthatatlan esetben az elnök engedélyezheti az írásba foglalt előterjesztésnek és határozati javaslatnak az ülésen történő kiosztását. Az előterjesztés elnökhöz történő benyújtási határideje az ülés időpontját megelőző 7 munkanap.

4.5.6. A társulás elnökének előterjesztést nyújthat be:

a) a társulás tagja,

b) a beszámolásra, tájékoztatásra felkért szervezet, személy.

4.5.7. Az előterjesztés két részből áll:

a) az első rész tartalmazza:

  • az előterjesztés tárgyát, előadóját, ügyiratszámát,
  • az előzményeket,
  • a tárgykört érintő jogszabályokat,
  • az előterjesztésben részvevők nevét, utalást a koordinációban végzett munkára, és az ennek során kialakult kisebbségi véleményekre is,
  • azon körülmények összefoglalását, amelyek a döntést indokolják.

b) a második rész tartalmazza:

  • indokolás nélküli, egyértelműen megfogalmazott határozati javaslatot,
  • az esetleges alternatív megoldási javaslatokat, egymástól világosan elkülönülő megfogalmazásban,
  • a végrehajtásért felelős megnevezését,
  • a végrehajtás határidejét.

4.5.8. Az előterjesztés elkészítéséről, az azzal kapcsolatos koordinációk elvégzéséről az előterjesztő gondoskodik.

4.5.9. Az írásbeli előterjesztés maximum nyolc gépelt oldal, ehhez csatolhatók mellékletek és a határozati javaslat, vagy javaslati alternatívák. Az előterjesztéshez csak a legszükségesebb adatokat tartalmazó mellékletek csatolhatók.

A jegyzőkönyv

4.5.10. A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni.

4.5.11. A Társulási Tanács üléséről hangfelvétel készül, melyet az ülést követő 12 hónapig meg kell őrizni.

4.5.12. A tanács ülésének jegyzőkönyvét 3 példányban kell elkészíteni. Ebből:

a) az első példánya a munkaszervezet irattárába kerül,

b) a második példányt 15 napon belül meg kell küldeni a Közép-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltség vezetőjének,

c) a harmadik példányt 15 napon belül meg kell küldeni a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatósága vezetőjének.

4.5.13.  A jegyzőkönyv valamennyi példányához csatolni kell a mellékleteket.

4.5.14.  A jegyzőkönyv tartalmazza:

a) Az ülés helyét, időpontját,

b) a megjelent és távolmaradt tagok nevét,

c) az ülésen tanácskozási joggal résztvevők nevét,

d) a javasolt és az elfogadott napirendet,

e) napirendenként az előadó és felszólalók nevét, a kérdések és hozzászólások lényegét,

f) a határozathozatal módját,

g) a szavazás eredményét,

h) a határozat (irányelv, ajánlás) szövegét,

i) az elhangzott kérdéseket, interpellációkat,

j) a tag kérésére az írásban is benyújtott hozzászólását a jegyzőkönyvhöz kell mellékelni, illetőleg kérésére a véleményét rögzíteni kell a jegyzőkönyvben.

k) A tanács vita nélkül dönt abban a kérdésben, hogy a vélemény rögzítésére szó szerint kerüljön-e sor.

4.5.15. Külön kérés esetén a Társulási Tanács ülésén felvett jegyzőkönyv egy példányát meg kell küldeni annak a társulási tagnak aki a jegyzőkönyv megküldését igényelte.

4.5.16. Szóbeli előterjesztés esetén a jegyzőkönyvet az előterjesztővel ellen kell jegyeztetni.

4.5.17. A jegyzőkönyv eredeti és másolati példányaihoz mellékelni kell:

  • a meghívót,
  • a jelenléti íveket,
  • az írásbeli előterjesztéseket.

6.

A Társulási Tanács döntései

4.6.1. A Társulási Tanács döntése: határozat. A határozat elfogadásához legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlévő tagok számának a felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát.

4.6.2. Eredménytelen szavazás esetén ismételt tárgyalást kell folytatni, majd ha a szavazás ez után is eredménytelen marad, úgy az ügyben a soron következő ülésen kell dönteni.

4.6.3. A társulás határozatait külön-külön – a naptári év elejétől kezdődően – folyamatos sorszámmal és évszámmal kell ellátni a következők szerint:

Tatabányai Többcélú Kistérség Társulási Tanácsának

....../....... év (... hó...nap) számú határozata

7.

A szavazati arányok

4.7.1. A határozatképességet a tagnyilvántartásba bejegyzett szavazati jog mértéke és a jelenléti ív alapján kell megállapítani.

4.7.2. Adott kérdésben történő határozathozatal szempontjából a határozatképesség megállapításakor csak azon tagokat kell figyelembe venni, akik az adott kérdésben társult tagok.

4.7.3. A tag képviselője csak azon ügyekben rendelkezik szavazati joggal, amelyikre társult.

4.7.4. Minősített többségű döntés szükséges:

  • A Társulás tanácsa hatáskörébe utalt választáshoz, kinevezéshez, felmondáshoz, vezetői megbízáshoz, illetve visszavonáshoz, fegyelmi eljáráshoz,
  • 500 000,-Ft-ot meghaladó pénzügyi kötelezettséggel járó Társulási Tanácsi döntéshez,
  • a Társulás éves költségvetésének meghatározásához,
  • a kistérség fejlesztését szolgáló – pénzügyi hozzájárulást igénylő – pályázat benyújtásához és ahhoz szükséges települési hozzájárulás meghatározásához,
  • a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott ügyekben.

4.7.5. A minősített többséghez a társulási megállapodásban meghatározott számú, de legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a jelen lévő tagok számának kétharmadát és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét.

4.7.4. A Tanácsban a tagot – a Társulási Tanács által megállapított – a Társulási Megállapodás 1. számú függeléke szerinti szavazati jog illeti meg.

8.

A Társulás más szerveinek ülései

A Társulás elnöke

4.8.1. Az elnököt a Társulási Tanács saját tagjai sorából, az önkormányzati ciklus idejére választja meg.

4.8.2. Az elnök feladatai és hatásköre:

  • összehívja és vezeti a Tanács üléseit,
  • érvényt szerez az SZMSZ szabályainak,
  • ellátja a Társulás képviseletét,
  • kapcsolatot tart különböző szervekkel,

A Társulás elnökhelyettesei

4.8.3. A Társulási Tanács az önkormányzati választási ciklus idejére saját tagjai sorából elnökhelyetteseket választ. Az elnökhelyettesek személyére a Tanács bármely tagja tehet javaslatot. A Társulás elnökhelyetteseinek megválasztásához a Tanács minősített többségű döntése szükséges.

A Társulás munkaszervezete

4.8.4. A Társulási Tanács feladatainak végrehajtását és döntéseinek előkészítését a kistérségi székhely település önkormányzata képviselő-testületének hivatala látja el.

4.8.5. A munkaszervezet feladatai:

  • a Társulási Tanács üléseinek előkészítése,
  • folyamatos kapcsolattartás a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben működő közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében,
  • a Társulási Tanács döntéseinek végrehajtása,
  • a Tanács elé kerülő előterjesztések elkészítése,
  • a Tanács és szervei működésével kapcsolatos ügyviteli feladatok ellátása,
  • az ülések jegyzőkönyveinek elkészítése,
  • a meghozott határozatok nyilvántartása, a határozattal érintettek értesítése, tájékoztatása,

V.

A TÁRSULÁS PÉNZGAZDÁLKODÁSA

A társulás önálló költségvetéssel rendelkezik. A költségvetéssel kapcsolatos feladatokat a Társulás munkaszervezete végzi.

VI.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

6.1. A Társulás törvényességi felügyeletét a Közép-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltsége látja el.

6.2. A szervezeti és működési szabályzat a Tanács által történt elfogadás napján lép hatályba.

Tatabánya, 2007. április 2.

Bencsik János

Társulás Elnöke

1. számú függelék

Szavazati arányok és lakosságszámok:

Összes szavazat: 1 000

település

lakosságszám (fő)
[2004. október 13.]

szavazatszám

szavazati arány

Gyermely

1 328

38

3,8 %

Héreg

1 065

30

3 %

Környe

4 611

130

13 %

Szárliget

2 158

61

6,1 %

Szomor

1 084

31

3,1 %

Tarján

2 694

77

7,7 %

Tatabánya

72 590

500

50 %

Várgesztes

541

16

1,6 %

Vértessomló

1 352

39

3,9 %

Vértesszőlős

2 730

78

7,8 %

90 153

1 000

100 %

A szavazati arányok 4 évente felülvizsgálásra kerülnek.

 

Vissza