Üdvözli Önt a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulat!

Kistérségi Kulturális Kerekasztal Találkozó Várgesztesen

2010. november 29.

A további együttműködés lehetőségeiről tanácskoztak a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Kerekasztalának tagjai a közelmúltban Várgesztesen a Faluházban.  A tatabányai kistérség kilenc településének közművelődési szakemberei megismerkedtek a vendéglátó intézmény szakmai tevékenységével, továbbá meghatározták a szervezet számára az elkövetkezendő időszak feladatait.

A vendéglátó település részéről Geiszt Róbert a Faluház vezetője és Beck Ferencné a Várgesztesi Német Kisebbségi Önkormányzat tagja köszöntötte a jelenlévőket.

A találkozó elején a kulturális szakemberek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz benyújtott az „Esélyegyenlőséget mérséklő kulturális vidékfejlesztés elősegítésére” című nyertes pályázat eredményeiről egyeztettek. A pályázat eredményeképpen, a tatabányai többcélú kistérségi társulás, a kerekasztal tagok szakmai képzésére nyert támogatást, amely keretében egy három napos képzési tréning kerül majd megvalósítására 2011. márciusában. A találkozón sor került e szakmai program részleteinek megvitatására összeállítására. 

A találkozó másik fő témája, a kistérségi közös arculat kialakításának folytatása, melynek érdekében első lépésként a kistérségi honlap fejlesztése került célkitűzésre. A felhasználóbarát kistérségi honlap terve már megvalósításra került, az új megjelenítésű oldal december 2.-tól válik elérhetővé a nagyközönség számára. Második lépésként egy új, a kistérségi településekkel közös, több nyelven megjelenésre kerülő kiadvány elkészítésének terve került a jövőt illető tervek közé, melyet a tagok nélkülözhetetlennek tartanak, annak érdekében, hogy a közös kistérségi arculat egységes kialakítás megvalósításra kerüljön.

A találkozó második felében, Kissné Anda Klára a Megyei József Attila Könyvtár módszertani referense, a kistérségen belüli mozgókönyvtári feladatellátáson belüli aktualitásokra, programokra és pályázati lehetőségekre hívta fel a jelenlévők figyelmét.

A részvevők a találkozó végén Geiszt Róbert vezetésével körbejárták a Faluházat, megismerkedhettek a házon belül működő szervezetek munkájával, elért sikereikkel és az aktuális programjaikkal, valamint ellátogathattak a Várgesztesi Villaparkba, ahol a vállalatértékesítési vezető körbevezette a részvevőket és bemutatta e nagyszabású szabadidő-komplexumot.

A meghívott közművelődési szakemberek ezúton szeretnék megköszönni a vendéglátó község, Várgesztes Faluházának vezetőjének és a Várgesztesi Német Kisebbségi Önkormányzatnak a találkozó lebonyolításában végzett kitartó munkájukat, a színes program-összeállítását, valamint a szíves vendéglátást.

Várgesztesi találkozó